Tartalmatlan elemzéseket készítenek a munkáltatók
A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. 54. § (2) bekezdése
alapján a munkáltató köteles minőségileg, illetve szükség esetén
mennyiségileg is értékelni a munkavállalók egészségét és
biztonságát veszélyeztető kockázatot.

Veszélyben a kisvállalkozók
A 10 fő alatti vállalkozások különösen veszélyeztetettek, hiszen jobbára nem rendelkeznek megfelelő munkavédelmi ismeretekkel, képzettséggel bíró alkalmazottal, külön erre a célra pedig nem tudnak munkavédelmi szakembert alkalmazni. A megbeszélésen Bánné Koncz Zsuzsa, az OMMF Munkavédelmi Főosztályának vezetője rámutatott, hogy a 10 főnél kevesebb embert foglalkoztató mikrovállalkozások esetében gyakran hiányzik a megfelelő kockázatelemzés, ennek elsősorban anyagi okai vannak. Emellett a statisztikák szerint amíg a legtöbb munkahelyi baleset a több mint 500 alkalmazottat foglalkoztató cégeknél következik be, a legsúlyosabbak a mikrovállalkozásoknál történnek - hangsúlyozta.

Mivel a Munkavédelmi törvény csak a szervezett munkavégzést szabályozza, kimaradnak belőle az önfoglalkoztatók, akiket a hatóság sem tud ellenőrizni. Dr. Nagy Imre, az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet igazgatója egy érdekes példával szemléltette az egyéni vállalkozók problematikáját: a fűrészelés közben történt balesetek egyszerűen eltűntek a statisztikákból, mivel időközben a dolgozók egyéni vállalkozókká váltak, így ezek a balesetek már nem számítanak foglalkozási baleseteknek, saját egészségükért ők felelnek. Az önfoglalkoztatókra az EU keretirányelv sem terjed ki. Felvetődött a munkavédelmi törvény változtatásának a lehetősége, de a hatóság és a szociális partnerek egyetértettek abban, hogy nem ez a megoldás. A feketemunkások balesetei, megbetegedései is kikerülnek a hatóság látómezejéből, az OMMF csak akkor szerez tudomást ezeknek az embereknek a balesteiről, ha azok halálos kimenetelűek.

Forrás: HR Portál